
Rólam
Sashalmi Évának hívnak, és több mint 30 éve dolgozom a pénzügyi és gazdasági szektorban, egy olyan területen, ami mindig is közel állt a szívemhez. Az évek során azonban egy belső hiányérzet alakult ki bennem, amelyet nem tudtam pontosan megfogalmazni. 2014-ben kezdtem el önismereti úton járni, amikor egy nehéz élethelyzetből próbáltam kikerülni, és ekkor kezdtem el valóban megismerni, ki vagyok én, és mi az, ami igazán fontos számomra.
Ez a felfedezés és a belső fejlődés tölti be azt az űrt, amit hosszú ideig éreztem, és egy olyan erővel és értelmet adó energiával találkoztam, ami azóta is végigkísér. Az első tapasztalatom egy pránanadi kezelés volt, ami egy új világot nyitott meg előttem. Ezt követően egy önismereti és belső egyensúly fejlesztő csikung tanfolyamon vettem részt, amely még inkább elmélyítette az energia érzékelését és a tudatos jelenlétet az életemben.
Azóta egyre inkább rabja, csodálója és művelője lettem az energiáknak, melyek napról napra erősödnek és fejlődnek bennem. Az elmúlt 10 évben számos különböző módszert és technikát próbáltam ki, amelyek segítettek nemcsak a saját fejlődésemben, hanem abban is, hogy támogathassam a családomat, barátaimat és bárkit, aki nyitott arra, hogy új eszközökkel és megközelítésekkel gazdagítsa az életét.
A célom, hogy a megszerzett tudást és tapasztalatot másokkal is megosszam, és segítsek azoknak, akik szeretnék megtalálni a belső egyensúlyt és a harmóniát életükben.